2015. március 18.

Avokádós-csokis brownie

Szofika, a Szofika a konyhában kiváló bloggerinája egyszer egy nagyon klassz oldalt ajánlott nekem, csupa-csupa avokádós recepttel. Már akkor kinéztem ezt a csodás csokis-avokádós brownie-t, de mégis csak most készítettem el. Nagy kár volt ennyit várni, az eredmény isteni. Természetesen az avokádó íze itt sem érezhető, viszont nagyon finom, krémes lesz tőle a brownie. Legyetek merészek és próbáljátok ki nyugodtan!
Forrás: innen.

Hozzávalók:
3 dl avokádópüré (kb 2 nagy és jó puha avokádó kell hozzá)
225 gramm étcsokoládé felolvasztva
180 gramm cukor (én barna cukort használtam)
2 tojás
1 teáskanál vaníliakivonat
130 gramm liszt
3 evőkanál kakaópor
1/2 teáskanál sütőpor
2 csipet só
3 evőkanál avokádóolaj (én ennek hiányában sima napraforgóolajat használtam)
115 gramm apróra tört étcsokoládé


A sütőt előmelegítettem 180 fokra

Elsőként a 225 gramm étcsokoládét összetörtem és mikróban felolvasztottam, de vigyáztam, nehogy forró legyen és kikristályosodjon.
Majd az avokádópürét és a langyos olvasztott csokit egy mély keverőtálba tettem és habverővel a legalacsaonyabb fokozaton, óvatosan összekevertem. Hozzáadtam a cukort és ezt is eldolgoztam, majd következtek egyenként a tojások és a vaníliakivonat. Alaposan összekevertem. Egy külön tálban összekevertem a lisztet, a kakaóport, a sütöport és a sót és ezt már egy fakanál segítségével, óvatosan a krémbe forgattam. Ezután következett az olaj, végül az apróra tört csokoládédarabok, amiket szintén óvatosan összeforgattam.

Egy 25*35 cm-es tepsit kibéleltem sütőpapírral és a tésztát beleegyengettem. Majd az előmelegített sütőben kb 25-30 perc alatt készre sütöttem.

Én vaníliafagylalttal tálaltam, de az eredeti receptben leírt krémmel is isteni lehet. Ehhez 1 puha avokádót pürésre kell nyomni villával és összekeverni 2 és fél csésze porcukorral, valamint 1/4 teáskanál vaníliakivonattal. Ha a brownie kihűlt, ezzel az avokádókrémmel is be lehet vonni.
Jó kísérletezgetést :)




2015. március 14.

Mennyei diótorta

Megláttam és beleszerettem. Ez az a torta, amit azonnal el kell készíteni. Két, általam nagyra becsült és nagyon kedvelt bloggerina is elkészítette. Először Györgyusz ITT, majd követte Zsuzsi ITT, végül nálam landolt a recept, amiben semmit nem változtattam - és milyen jól tettem.
A család teljesen el volt ájulva, egyhangúan megszavazták, hogy húsvétkor ugyanez a verzió legyen az asztalon, krémje kevéske tojáslikőrrel megbolondítva. Nos, rajtam nem fog múlni:-) De lássuk ezt a valóban MENNYEI diótortát.

Hozzávalók:
a piskótához:
5 tojásfehérje
2 csepp citrom
12 dkg barna cukor
25 dkg darált dió 

a krémhez:
5 tojássárgája
1,5 dl tejszín
4 dkg barna cukor
1 evőkanál vaníliás pudingpor
5 dkg fehér csokoládé
20 dkg vaj

Grillázs:
20 dkg cukor
5 dkg tisztított dió

A piskótához a tojásfehérjéket a 2 csepp citromlével keményre vertem, majd hozzáadtam a cukort, végül a darált diót egy fakanál segítségével óvatosan belekevertem.
Egy 23 centis tortaformát kibéleltem sütőpapírral, beleöntöttem a masszát és 170 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütöttem.
A sütőből kivéve hagytam kicsit hűlni, majd először a kapcsos sütőforma szélét szedtem le róla, később az alját is leszedtem, de a sütőpapírt már csak akkor, amikor teljesen kihűlt. Nagyon óvatosan kell a tésztával bánni, mert borzasztóan törékeny. Én Zsuzsi tanácsára betettem a kész  és már kihűlt piskótát 2 órára a hűtőbe. Így könnyebben félbe tudtam vágni.

Amíg a tészta hűlt, előkészítettem a krémet: a tojássárgákat a tejszínnel, a cukorral és a pudingporral csomómentesen elkevertem, majd vízgőz felett kb 12 perc alatt, folyamatos kevergetés mellett besűrítettem. A sűrű krémet levettem a vízgőz fölül és beletördeltem a csokoládét, majd addig kevergettem, amíg az össze csokidarabka el nem olvadt. Majd - még a langyos krémbe - apránként beledolgoztam a szobahőmérsékletű vajat, végül a krémet is a hűtőbe tettem, hogy kicsit dermedjen.

A piskótát félbevágtam, a krém felével megkentem, majd rátettem a piskóta másik felét (kicsit töredezett, de szépen eligazgattam) és a maradék krémmel bevontam az egészet.

A grillázshoz először is kikentem olajjal egy kis tepsit. Majd egy kislábosban a cukrot hagytam megolvadni, karamellizálódni (érdemes a legalacsonyabb lángon, néha meglötyögtetve, nehogy odaégjen), majd, amikor már teljesen elolvadt és szép barna színe lett, belepotyogtattam a diódarabokat, kicsit megkevertem és már öntöttem is ki a kiolajozott tepsire. Nagyon gyorsan és óvatosan dolgozzunk vele, mivel egyrészt a karamell iszonyú gyorsan dermed, másrészt rettenetesen forró.
Hagytam kihűlni, majd egy mély műanyag tálba tördeltem és egy klopfolóval apróra zúztam.
Ezzel a diógrillázzsal szórtam meg a tortát úgy, hoyg a fele grillázst félretettem a tálaláshoz.
(Mivel a grillázs nedvesség hatására megpuhul).
A tortát 3 órán át hagytam a hűtőben összeérni, de legfinomabb állítólag másnap. Nos, ezt sosem fogom megtudni, mert az utolsó morzsa is elfogyott belőle :)
A maradék grillázzsal megszórva tálaltam.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...