2014. január 2.

Krumplifőzelék

Tudom, iszonyatosan egyszerű és ki az, aki nem tudja elkészíteni. De én tudom, hogy vannak kezdő háziasszony olvasóim is, így ezzel a recepttel most nekik szeretnék kedvezni! Ráadásul gyerekkoromban ez volt a kedvenc főzelékem és úgy emlékszem, kb ezt ettem meg egyedül határtalan lelkesedéssel.  többi főzelék csak nagy könyörgések árán landolt a pocakomban.
Lássuk hát ezt az egyszerű, de nagyszerű ételt.

Hozzávalók:
1 kg krumpli
1 nagy vöröshagyma
olaj
2 dl tejföl
1 púpozott evőkanál liszt
2 teáskanál pirospaprika
2 babérlevél

A krumplikat megpucoltam és vékony karikákra vágtam. A nagyobbakat félbe is vágtam és úgy karikáztam.
Majd egy lábasban, kevés olajon először megfuttattam a kockára vágott hagymát, majd megszórtam pirospaprikával és már dobtam is rá a krumplikat, amit fölöntöttem annyi vízzel, ami éppen ellepi. Sóztam, borsoztam, beletettem a babérleveleket és kb 20 perc alatt puhára főztem.
Ekkor a tejfölbe raktam a lisztet és egy kézi habverővel csomómentesen elkevertem, majd hőkiegyenlítést végeztem. Azaz egy merőkanállal a burgonya főzővizéből a tejfölbe mertem és alaposan elkevergettem. Miután a tejföl már langyos volt, beleöntöttem a krumplifőzelékbe, így nem ugrott össze a tejföl, és a liszt sem csomósodott be. Elkevertem a burgonyát a tejföllel, hagytam felrottyanni és már kész is volt.

2 megjegyzés:

  1. Csodás színe van - felüdülés ebben a mai szürkében!

    VálaszTörlés
  2. Úristen, de megkívántam. Lehet összedobok vacsira magamnak egy mini-adagot, az uram sajnos nem szereti!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...