2013. június 17.

Tejszínes cseresznyeleves

Ebben a forróságban a jó hideg leveseket részesítem előnyben. A sort nálam a savanykás gyümölcslevesek vezetik, de persze egy jó hideg uborkaleves, vagy egy gazpacho sem kutya ám.
Viszont tegnap anyósoméknál rengeteg cseresznyét szedtünk, amiből egy kb 8-10 kilós adag landolt a konyhámban. És elkezdtem feldolgozni. Elsőként jó hideg, krémes, tejszínes cseresznyeleves készült belőle.

Hozzávalók:
fél kiló cseresznye
1 liter víz
1 csapott kávéskanál citromsav
2 evőkanál pudingpor
5 dl tejszín
cukor (ízlés szerint
1 kávéskanál vaníliakivonat

A cseresznyéket alaposan megmostam, majd kimagoztam, meghintettem 2-3 evőkanál cukorral, majd hagytam 1 órát állni, hogy levet eresszen. Felöntöttem a vízzel, hozzáadtam a citromsavat és feltettem főni. Nem hagytam sokáig, forrás után kb 10 percig főtt. Közben a tejszínt összekevertem egy kézi habverővel csomómentesre a pudingporral, majd a cseresznyés leveshez adtam a vaníliakivonattal együtt és addig kevertem, amíg be nem sűrűsödött amolyan krémes állagúra. Megkóstoltam és még kicsit megcukroztam, majd hagytam kihűlni és a végén hűtőszekrényben hűtöttem le teljesen hideggé.
Vaníliafagyival tálalva még különlegesebbé tehetjük! (főleg, ha gyermekeink nem eszik meg az erre szánt jéghideg nyalánkságot :-)

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...