2013. június 24.

Kefíres sóskaleves

Anyósomtól kaptam egy hatalmas adagot, amit máskor persze finom sült hús mellé készítenék el sóskamártásnak. De ebben a kánikulában nem akartam húst sütni, sőt, még a tűzhelyet sem akartam hosszabb időre beüzemelni, így járt az agyam, mit is kéne, mit is kéne.
Megvan, lesz belőle jó hideg leves. Kinyitottam a hűtőt, de csak epres joghurt meg kefír volt benne. Egy pillanatig elidőztem az epres sóskaleves gondolatán, de el is hessegettem, maradt a frissítő kefír és a savanyú sóska.
Hmmm, ez már jó kis kiindulás - gondoltam. Így készült egy finom, hűs, savanykás frissítő, amit még párszor biztosan el fogok készíteni ebben a kánikulában.

Hozzávalók:
500 gramm sóska megpucolva (szárát én ki szoktam tépni)
300 ml kefír
200 ml tejszín
70 gramm porcukor
csipet só

A sóskaleveleket alaposan megmostam, majd egy lábasban megpároltam (azaz megvártam, míg megpuhul, összeesik.) Ezután elzártam alatta a lángot és hozzáöntöttem a hideg kefírt és a tejszínt, sóztam és cukroztam, majd egy botmixerrel simára turmixoltam. (lehet kicsit utó-cukrozni, ha túl savanyú, és kevés citromlével lehet még savanyítani, ha túl édes lett) Akit zavarnak az esetleges rostok, szűrje át nyugodtan, mi alaposan behűtve, kevés tejszínnel meglocsolva fogyasztottuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...