2013. június 10.

Fasírt

Misike 5. szülinapjára zsúrt hoztam össze, meghívtuk a legjobb barátokat, így összesen 6 kis lurkónak kellett kitalálnom valamit, amit gyorsan be tudnak kapni két szaladgálás között. Így jött az ötlet, hogy minifasírtot készítek, méghozzá anyósom jól bevált, finom fokhagymás fasírját gömbölyítem egészen picire. Mivel ezt már évek óta készítem, gondoltam, valamikor biztosan a blogra is feltettem, de hiába kerestem, nyoma sincs. Hogy lehet ez? Pedig ez a fasírt nálunk az "utazós husi", mindig ezt visszük magunkkal, amikor pl nyaralni megyünk és egész nap a kocsiban ülünk, csak néha állunk meg egy kis pihenőre valamelyik autópálya mellett. Ilyenkor előkerül a hajnalban frissen kisütött fasírt, mellé a puha kenyér, pár szem paradicsom és paprika és máris minden a helyére kerül.
Nos, ez a csodafasírt került most a gyerekek elé, bár azt hiszem, a szülők többet ettek belőle, mert nagyon ízletes kis falatkákat tettem a tálcára.

Hozzávalók:
1 kg darált hús (én marha- és sertésből szeretem legjobban - fele-fele arányban)
1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
6 gerezd fokhagyma apróra vágva vagy zúzva
3 zsemle
tej
1 csokor petrezselyemlevél
3 egész tojás enyhén felverve

bors
2 teáskanál pirospaprika
olaj a sütéshez

Első lépésként a zsemléket összevágtam apróra, majd kevés tejjel leöntöttem és kézzel elkezdtem a zsemlét és a tejet összemasszírozni. Akkor jó a massza, ha nem lehet kinyomkodni belőle tejet, mégis minden kis része szívott be folyadékot, tehát jól átázott. (ha több tejet adtunk hozzá véletlenül, akkor alaposan nyomkodjuk ki belőle, különben a fasírt túl puha lesz és szétesik sütés közben)
A darált húst beletettem egy nagy tálba, majd hozzáadtam az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát, a 3 egész tojást (amit előtte egy kis tálkában enyhén felvertem), a zsömlemasszát, az apróra vágott petrezselyemleveleket, majd sóztam , borsoztam, a pirospaprikával is meghintettem és nagyon alaposan átkevertem, átgyúrtam az egészet. (én szeretem kézzel csinálni, de lehet ám fakanállal vagy evőkanállal/villával is)
Amikor minden jól elkeveredett, kisebb (kb 5 forintos nagyságú) golyókat formáztam belőle és forró olajban aranybarnára sütöttem. Amikor kihűlt, mindegyik tetejére vágtam egy kis kockányi sajtot és fogpiszkálóval rögzítettem. Így a gyerekek is gyorsan a szájukba tehették anélkül, hogy folyton törölgetni kelljen a kezüket :-)

TIPP: ha nem eseményre készítjük, hanem sima házi használatra, ahol nem fontos a külcsín, akkor nyugodtan lehet akkora gombócokat készíteni, amilyeneket csak akarunk. Persze ne gőzgombóc nagyságút, de egy golflabda méretű pont jó lesz!

4 megjegyzés:

  1. Ez nálunk is nagy sláger - én Anyukámét szeretem a legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, nálunk is kedvenc és anyósomnak nem győzök hálás lenni a receptért :-)

      Törlés
  2. Én is az ilyen kis méretű fasírtot preferálom, több munka, de megéri. Szuper jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Én is jobban szeretem ezeket az aprókat :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...