2013. március 13.

Tojáspörkölt

Gyerekkorom íze ez is, szintén Nagyikám készítette. Azt hiszem, régen nagyon népszerű étel lehetett, főleg azokban az időkben, amikor az emberek csak ritkán jutottak húsételhez.
Nekem mindenesetre akkor is jól esett, ha volt otthon hús! Imádom benne, hogy a sárgája elolvad, a fehérje viszont kemény benne, szóval aki alapból is szereti a tojást, az ne habozzon és készítse el!
Ráadásul annyira, de annyira egyszerű, maximum fél óra alatt kész van! Úgyhogy tojásokra fel!

Hozzávalók:
10 tojás keményre főzve
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál hámozott, kockázott paradicsom

bors
pirospaprika
fűszerkömény
200 ml tejszín

A tojásokat keményre főztem, majd megpucoltam és összevágtam. Először félbe, majd a feleket is hosszában félbe, a negyedeket pedig keresztben félbe. (amúgy meg mindegy is, hogy hogyan, lényeg, hogy nagyobb darabokra )
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megfuttattam, majd hozzáadtam az evőkanál paradicsomot és a fűszereket. Ezután ráöntöttem az összevágott tojásokat és a tejszínt, sóztam és alaposan összekavartam, majd hagytam pár percig összefőni. És máris kész lett a tojáspörkölt.
Köretként tésztát, rizst, bulgurt vagy hajdinát ajánlok mellé.


4 megjegyzés:

  1. Régen ettem, nagyon finom. Én szívesebben megeszem, mint a húst, persze nem így van ez a páromnál:-) finomságokat juttatsz eszembe:-)

    VálaszTörlés
  2. Még soha nem ettem - itt az ideje :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, próbáld ki, nagyon finom! Remélem tetszeni fog, majd mesélj!

      Törlés
  3. A kedves párom is elkészítette, köszönjük a receptet! :)
    http://kataakonyhaban.blogspot.ro/2013/04/tojasporkolt-nokedlivel.html

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...