2013. március 22.

Gravlax

Nagyon szeretem Gordon Ramsey "Mennyei halételek" című szakácskönyvét. Gyakran lapozgatom, közben álmodozom arról, hogy egyszer majd az összes benne lévő ételt elkészítem. Addig is próbálok olyanokat választani, aminek az alapanyagához könnyen hozzáférek. Ilyen például a lazac.  A halasomnál csodaszép, friss lazacfilét kaptam, nem volt kérdés, hogy az egyik feléből a régen áhított gravlaxot fogom készíteni. Ez egy sóban pácolt lazacszeletet eredményez, amivel igen gazdaságosan ki lehet váltani a boltban vásárolt és felettébb drága füstölt lazac filét. Ízre szinte ugyanolyan, de csak szinte, hiszen házilag érlelni sokkal finomabb, és ha az ember lányának van otthon füstsója, vagy füstaromája, akkor a füstölt ízhatás is igen könnyen elérhető!
Tudom, nem olcsó mulatság egy lazacfilé, de ha sikerül hozzájutnotok friss szelethez, próbáljátok ki a gravlaxot, nem fogtok csalódni!

Hozzávalók:
500 gramm friss lazacfilé
40 gramm nagyszemű só (kevés füstsót lehet bele keverni)
12 gramm kristálycukor
1 evőkanál durvára őrölt feketebors


A lazacfilét megszabadítottam a bőrétől, vigyázva, hogy a húson lévő barna réteg a lazacfilén maradjon, és kihúzkodtam belőle a szálkákat (én egy felesleges szemöldökcsipeszt használok hozzá). Majd egy tálkában összekevertem a sót,a cukrot és a borsot (és lehet még hozzá friss kaporlevelet is keverni),  és alaposan a lazacba dörzsöltem, minden oldalról. Majd egy akkora tálba, amiben kényelmesen elfér, elfektettem a lazacfilét, szorosan letakartam frissentartó fóliával, majd rátettem egy tálat, ami elfedi a halat és az egész tetejére egy súlyt  helyeztem.
24 órán át hűtőben érleltem (vannak, akik 48, 72 órára esküsznek, de már 24 óra alatt is bepácolódik a hal), majd lepakoltam róla a súlyt, leöntöttem róla az összegyűlt sós levet, hideg víz alatt alaposan lemostam, végül papírtörlővel szárazra töröltem.
Ezután éles késsel vékonyan felszeleteltem és már tálaltam is.
Akár pirítóson, akár salátákhoz, vagy csak magában ízlelgetve is csodálatos finomság!
Hűtőben jópár napig eltartható, természetesen lezárt edényben.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök ennek a receptnek. Mit gondolsz, ugyanilyen sikeres lenne Eritrittel, Xylittel, Steviaval?!
    Ha ez müködni fog, nagyon-nagyon boldog leszek!
    Köszönöm!!
    Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gabi!
      Őszintén szólva nem tudom, én még csak kristálycukorral hallottam/olvastam,de próba-szerencse :-)

      Törlés
  2. Marka, gyönyörű lett és biztosan nagyon finom is! Nagyon ügyes vagy!!! A hal nekem azért még mumus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Sajnálom, hogy mumus, mert tényleg nagyon finom!

      Törlés
  3. Lazac:) Mindig, minden mennyiségben jöhet:) Házilag biztos sokkal jobb, én venni szoktam, lusta vagyok:) Bizony én képes vagyok magában ízlelgetni és etűntetni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor kezet foghatunk, mert én is imádom magában is, de bármilyen más formában is! :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...