2013. január 8.

Paradicsomleves

Nem is tudom, miért is nem szerepel ez az egyszerű leves a bejegyzések közt. Talán, mert mindig elfelejtem megírni. Lényeg, hogy most végre eszembe volt, fényképeztem is és most gyorsan meg is írom a posztot.
Szerencsém van, mert a kamrapolcomon - anyósomnak köszönhetően - mindig van házi készítésű paradicsomlevem, amiből igen könnyű elkészíteni ezt a finom levest.
Így nem is szoktam túlbonyolítani a dolgot.
A másság most annyiban merült ki, hogy ezt a paradicsomlét barátnőm édesanyja készítette, szintén házi és szintén isteni. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy maradjon levesnek való és ne kortyoljam fel az egész üveggel!

Hozzávalók:
másfél liter paradicsomlé (őstermelői piacon is be lehet szerezni)
1 vöröshagyma
2 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt

bors
cukor
bazsalikom
sajt

A vöröshagymát apró kockákra vágtam és 2 evőkanál olajon megpároltam, majd rászórtam a lisztet és elkevertem. Ezután a hagymás rántást felöntöttem a hideg paradicsomlével és addig kevergettem, amíg fel nem forrt (és persze a liszt be nem sűrítette). Ízlés szerint sóztam, borsoztam, 1 evőkanál cukrot is beletettem, hogy tompítsam a paradicsom savanykás ízét. Majd tálaláskor bazsalikomlevéllel díszítettem és sajtdarabkákkal szórtam meg.

Egyszerű, de nagyszerű!

1 megjegyzés:

  1. Én is nagyon szeretem a paradicsomlevest; azt pedig pláne, ha nemzeti trikolor is megjelenik

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...