2012. november 5.

Töltött libanyak

Azt hiszem 4 vagy 5 éve találkoztam először ezzel az étellel. Egészen pontosan magával a libanyakkal. Akkoriban úgy képzeltem, hogy a libanyak a húsboltban ugyanúgy néz ki, mint a kacsanyak meg a csirkenyak, azaz a sok csigolyán ott a hús, meg talán még bőr is. Hallottam már a töltött libanyakról is és el sem tudtam képzelni, a csontos rész és a bőr közé még mi a fenét lehet bepasszírozni tölteléknek. Aztán a kedvenc baromfi-hentesemnél megtudtam, mi is az igazság.
A töltött libanyakat a liba nyakának bőréből - és kizárólag a bőréből készítik. Nagyon ritkán kapni hétköznapi piacokon, de egy kis borravaló, könyörgés és telefonszám-megadás csodákra képes.

Nos tehát, akkoriban is bátor voltam , és vettem is 4 szép libanyakbőrt. Majd itthon elkezdtem agyalni, mivel is töltsem meg. Gondoltam, nagy kárt nem okozok, ha a szokásos csirketöltelékemet készítem el, persze némi csavarral.
Az ötlet annyira bejött, hogy azóta csak így készítem, a család nagy örömére. Persze az első töltéskor rájöttem, hogy sok lesz az a 4 nyak, akkora töltött "kolbászka" lesz belőle, hogy bőven elég 2 karcsúbb, rövidebb nyakat választani.

Hozzávalók:
2 szép libanyak
30 dkg libamáj
2 zsemle
kevés tej
majoranna
só, bors
pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
10 dkg barna csiperke
1 főtt tojás apróra vágva
1 egész tojás

Elsőként a zsemlét apróra vágtam és leöntöttem kb 1 deci tejjel, majd alaposan szétnyomkodtam (ha túl száraz, lehet még tejet önteni hozzá, de a végén ne legyen tocsogós az állaga. Ha mégis túlnedvesítjük, nyomkodjuk ki belőle a felesleges tejet!)
Ezt a masszát sóztam, borsoztam, kevés majorannát is adtam hozzá, majd félretettem.
Egy lábasban, kevés olajon megpároltam az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát, picit átkevertem, hogy a fokhagyma már ne égjen meg és le is zártam alatta a gázt.
Majd egy serpenyőt vettem elő, amit tűzforróra hevítettem és beleöntöttem a kockára vágott csiperkét. Addig pirítottam, amíg a gomba minden oldala szép aranybarna nem lett, majd lezártam alatta a gázt és amikor már csak langyos volt, kicsit megsóztam.

A 30 dkg libamájat kb 2*2 cm-es kockákra vágtam.

Majd következett az összegyúrás.

A zsemlés masszához öntöttem a hagymát és a gombát, majd az apróra vágott főtt tojást. Villával alaposan összekevertem, 1 teáskanál pirospaprikával megszórtam, majd ráütöttem az egész tojást és még így is alaposan átnyomkodtam, átkevergettem. Amikor a massza összeállt, a kockákra vágott libamájat óvatosan belekevertem, vigyázva, hogy ne nyomódjanak szét a májdarabok, majd az egész tölteléket szépen beleszuszakoltam a nyakbőrökbe. (a maradék tölteléket én egy külön kis jénai edényben szoktam kisütni, már ha marad töltelék)
Tepsibe raktam, kevés libazsírral meglocsoltam és ment a 200 fokos sütőbe. Kb negyed óránként meglocsoltam a zsírjával, összesen 40 percig sütöttem, amíg szép piros, ropogós nem lett a bőr!

Önállóan előételként, de krumplipürével főételként is remek és különleges fogás a Márton-napi ünnepi asztalon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...