2012. november 8.

Sütőtökös rizottó

Jópár hónappal ezelőtt kedves barátnőm, Andi elvitt a Liszt Ferenc téren található Menzába, ahol olyan fantasztikus sütőtökös rizottót ettem, hogy azóta is sokszor eszembe jutott és alig vártam, hogy végre valami szép és finom sütőtökhöz jussak.
És miután pár gasztroblogger társammal kielemeztük a sütőtök fajtákat, így a piacon célirányosan a nagydobosit kerestem, hiszen ennek húsa nagyon finom, édeskés, mégis kemény, így nem fog olyan plöttyedt állagot felvenni, ami miatt én jópár éve már, hogy alig eszem sütőtököt.

Nos, nem is csalódtam az őstermelőkben, van egy néni, akinél eszméletlen nagydobosi sütőtökök sorakoztak és volt olyan kedves, és felszeletelte. Mégsem hozhatok haza egy irtó nagy tököt:-)
Ebből a fél adagból így is kijutott a mai rizottóhoz, a tegnapi pulykaszárny mellé köretnek és a szombati gyömbéres-chilis sütőtök krémlevesbe is marad még elég.

Hozzávalók:
A sütőtökhöz:
2 csészényi 2*2 cm-es kockákra vágott sütőtök
1 evőkanál olívaolaj
0,5 dl édes fehérbor
1 teáskanál cukor
2 csipet só
bors ízlés szerint
fél kávéskanál őrölt szerecsendió
diónyi vaj

A rizottóhoz:
300 gramm Arborio (vagy bármilyen más rizotto) rizs
1 liter húsleves alaplé (kockából is lehet csinálni, ha sietünk)
2 evőkanál olívaolaj
30 gramm vaj
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor
70 gramm vaj a pihentetéshez
15 dkg reszelt parmezán sajt a pihentetéshez

Először elkészítettem a sütőtököt. Összevágtam kockákra, majd evőkanálnyi olívaolajon elkezdtem pirítani. Sóztam, borsoztam, hozzáöntöttem a fehérbort és a szerecsendiót, majd 5 percen át fedő alatt pároltam. A fedőt levéve a cukrot rászórtam és hagytam karamellizálódni. Majd félretettem és elkészítettem a rizottót.

A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágom és 30 gramm vajon, valamint 2 evőkanál olívaolajon, lassú tűzön kb negyed óra alatt puhára párolom (de semmiképpen nem pirítom).
Ehhez az úgynevezett "sofritto"-hoz adom a rizst,  amit nagy lángon szépen megkapatok, amíg a rizsszemek elkezdenek átlátszóak lenni. (ez kb 2 perc)
Majd közepesre veszem a lángot, hozzáöntöm a fehérbort és hagyom, hogy a rizs magába szívja.
Ezután az előre elkészített, de a rizottókészítés alatt folyamatosan forrón tartott alaplevet merőkanalanként adagolom a rizshez, mindig megvárva, hogy magába szívja az értékes levet. Közben finoman, lágyan kevergetem, masszírozom a rizsszemeket, hogy minél krémesebbé váljon a rizottó. Amikor már majdnem kész, belerakom a sütőtök háromnegyedét és készre főzöm.
Kb 20-25 perc alatt "al dente" lesz a rizottó, ekkor elzárom alatta a gázt és hozzáadom a hideg(!!!) 70 gramm vajat és a  parmezánt. Fedővel lefedve 3-4 percig hagyom olvadni, majd alaposan összekeverem.

Tálaláskor a maradék sütőtököt a tetejére halmoztam és már kész is a mennyei sütőtökös rizottó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...