2012. november 20.

Céklazselé

Az ötlet onnan indult, hogy készítettem céklachipset amit avokádó krémmel rétegeztem és eszméletlen finom volt. Aztán jött a bonbonőrületem, amikor is - sok édes töltelék mellett - a libamájat beleszuszakoltam egy bonbonba és az is isteni volt. És gondoltam, milyen jó lenne az édes céklát és a savanykás-csípős guacamolét is kipróbálni bonbonban. Ezért úgy döntöttem, a legjobb út a megvalósításhoz, ha készítek céklazselét.
És lőn: a céklazselé már elkészült. Most már csak a bonbon hiányzik:-) De ami késik, az ugyebár nem múlik!

Hozzávalók:
5 hosszúkás cékla
fél citrom leve
6 evőkanál cukor
2 evőkanál 3:1 Dzsemfix

A céklákat megpucoltam, apró kockákra vágtam és egy edényben annyi vízzel, ami ellepi, feltettem főni. Amikor már megpuhult, botmixerrel pürésítettem, majd hozzáadtam a cukrot, a citromlét és még 20 percig főztem. AZtán már csak a Dzsemfixet kellett beletennem, még kb 5 percig forraltam és csírátlanított üvegekben mehetett is a szárazdunsztba.
((a befőttesüvegeket még a befőzés előtt alaposan elmostam és meleg (kb 120 fokos) sütőben kb 20 percig csírátlanítottam fedővel együtt úgy, hogy egy tálcára állítottam az üvegeket szájával felfelé és mellé tettem a tálcára a fedőkkel együtt)

Az íze nagyon finom, savanykás-édeskés, így a bonbon kísérlet után sült húsok mellé fogom kínálni, akárcsak az áfonyalekvárt.

A fenti mennyiség nekem egy 500 ml-es üveg megtöltésére volt elég.


2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű színe van - mostanában nagyon pörögsz, Marka, ráadásul szuperebbnél szuperebb dolgokat készítesz. Irigy -irigy (én)

    VálaszTörlés
  2. Ági, köszi szépen! KArácsony közeledtével minden évben felpörgök, imádom ezt az időszakot - más meg ilyenkor búslakodik.
    Én meg Párizsra irigykedem, jó volt olvasni a minibeszámolódat:-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...