2012. augusztus 30.

Szedres rizsfelfújt habkoronában


A rizsfelfújt, vagyis a rizskoch nagy gyerekkori kedvencem, amit nagymamám fáradhatatlanul főzött hétről hétre, amikor csak megkívántam. És forró, házi baracklekvárral tálalta, ami még emelte ennek az amúgy is fantasztikus édességnek a fényét.
Egyébként sokszor meg sem vártam, hogy megsüljön, a keverőtálban maradt kis adagot (ami persze egggészen véletlenül maradt ott) előszeretettel nyalakodtam, addig sem kérdeztem 2 percenként Nagyikámat, hogy "Mikor lesz kész?"

Hozzávalók 6 személyre (6 szufléformába)
250 gramm rizs (én rizottónak valót szeretek használni, krémesebb lesz az édesség)

20 gramm vaj
1 rúd vanília/ 1 teáskanál vanília kivonat
1 liter tej
cukor/méz ízlés szerint
1 üveg (250 gramm) szederlekvár
2 tojás sárgája
2 tojás fehérje

A rizst, annyi vízzel, ami éppen ellepi, feltettem főzni. Hozzátettem a vajat is és amikor beszívta a vizet, átkevertem, hogy az olvadt vaj is elegyedjen. Aztán felöntöttem annyi tejjel, ami kétszer lepi el és hagytam takaréklángon, fedő alatt főni, amíg a tejet be nem itta. Aztán kóstolás, és ha még kemény a rizs, 1 pohár tejet hozzáöntök.
Nekem ez a rizs 1 liter tejet szívott fel, de szerintem rizsfüggő a dolog.
Ezután hozzáadtam 1 teáskanál vaníliakivonatot és 3 evőkanál mézet és hagytam kihűlni.
A tojások sárgáját 3 evőkanál porcukorral habosra kevertem, majd a kihűlt rizshez adtam.
Aztán a fehérjét is felvertem 2 kanál porcukorral egészen addig, amíg kemény és fényes nem lett.
Majd elővettem a szufléformákat és mindegyik aljára szedtem 2 kanál rizst. Erre jött 2 kanál szederlekvár, majd újból 2 kanál rizs és újra szeder. A tetejére ismét rizs került, közepén kevés szederlekvárral. Ezt a kis kompozíciót körbevettem a fényes tojásfehérje habbal, majd mind a 6 formát betoltam a sütőbe és 30 percig sütöttem. (ha a teteje nagyon barnul, tegyünk rá egy alufóliát)

Még forrón tálaltam, de másnap, a hűtőből elővéve is mennyei volt!


1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...