2012. augusztus 28.

Olajos hal balatoni módra


Nagy horgász család vagyunk és bármilyen víz közelében járunk, sosem hagyjuk ki, hogy ne fogjunk legalább pár keszeget! Nos, a keszeg felettébb szálkás jószág, nem is nagyon szeretik az emberek, mert félnek tőle.
Én kétféleképpen imádom: az egyik a sült keszeg, ami kizárólag frissen az igazi. Persze alapos előkészítést igényel, 1 mm-enként kell beirdalni, hogy a szálkák nagyon aprók legyenek és sütés közben ropogósra süljenek, így nem tud megakadni a torkunkon. És persze nagyon kell figyelni a megfelelő besózásra és a tűzforró olajban történő ropogósra sütésre!

A másik nagy keszeg-kedvencem, az olajos hal ugyanilyen kényes dolog, ha kihagysz pár fonos lépést, oda az élvezet.
Először is jól meg kell pucolni a halat (belezés, pikkelyezés), majd a fejétől megszabadítva milliméterenként mélyen beirdalni, hogy minden szálkát átvágjunk. Itt nem is annyira a szálkák apróra vágása a cél, mint inkább az, hogy a só, a fűszerek és az olaj mindenhol jól átjárja a hal húsát.

Nekem most nagy szerencsém volt, mert bár én most nem horgásztam, de Férjuram és Apósom rengeteget fogtak, amiből jutott bőven mindenkinek. Így történt, hogy 12 szép keszeggel tértem haza kis konyhám rejtekébe.

Hozzávalók:
12 keszeg

egész bors
mustármag
egész koriander
kakukkfű
borsikafű
olaj

A keszegeket még a Balatonon apósom megpucolta és be is irdalta, na meg alaposan besózta. A jó alapanyagnak legalább fél napot állnia kell , hogy a húsa magába szívja a sót és ne legyen íztelen a végeredmény. Érdemes kicsit jobban besózni, mintha pl olajos sütéshez készítenénk elő, de nem szabad túlsózni sem, mert akkor ehetetlen lesz a végeredmény. Én azt javaslom, a 12 halhoz kb 2 csipettel használjatok több sót, mint egy átlagos besózáshoz.

Szóval mire hazaértünk a Balcsiról, már este volt, így betettem a hűtőbe a keszegeket és mindenki jól járt. Nekem nem kellett türelmetlenül várnom a fél napot, a halak meg még másnap reggelig megúszták az olajfürdőt (nem , mintha bármit is érzékelnének már belőle szegény lefejezett párák).
Másnap fogtam a kuktámat, az aljára öntöttem egy kevés olajat, majd rátettem egy réteg keszeget. Erre raktam 3 szem borsot, kevés mustármagot, koriandert, kakukkfüvet és borsikafüvet. Majd újra egy réteg keszeg és újra egy adag fűszer mindenből. Amikor már elfogyott a hal, annyi olajjal öntöttem fel, ami pont ellepi.
Majd a kuktát lezártam és takaréklángon főztem a halacskákat 2 órán át.
Utána kivártam, hogy a kukta szelepe leeresszen, bekukkoltam és csontpróbát csináltam (azaz megnéztem, hogy eléggé megpuhult -e a keszeg gerince, mert akkor már jó a hal), és megvártam, hogy a finomság teljesen kihűljön. Üvegbe szedtem és hűtőbe tettem.

Aki szereti az olajos halakat (makréla, szardínia, tonhal, sprotni....stb), az ki ne hagyja. Elkészíthető más halakból is (pl kárász), az eredmény ugyanolyan finom:-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...