2012. június 29.

Levendula szirup

Ismét befőzős téma, a befőzős lányok ismét megihlettek. Egészen pontosan Limara, akinek Pékségéről szinte minden - főzni és sütni szerető - ember már hallott egy keveset.
Nos, Limara a már annyit emlegetett Befőzős kihívás oldalára feltöltötte az általa készített szokásos levendula szirup képét, amin halvány rózsaszín csoda csillogott. Egyből kedvet kaptam, beszereztem pár köteg levendulát (köszi Maja:-) és hajrá!

A receptet egy az egyben Limarától vettem, és nem "markásítottam", maradtam a mesternő jól bevált receptjénél! És milyen jól tettem, hiszen fantasztikus  szirupot kaptam!

1 kg cukrot 1 liter vízzel sziruppá főztem, és kb kétharmadáig beforraltam. Majd hozzáöntöttem 3 csokor levendula virágját (szárával vigyázni, mert megkeserítheti!), forraltam rajta még egy percet, majd elzártam alatta a gázt, beletettem 1 teáskanál citromsavat, alaposan összekevertem és egész éjjel állni hagytam.
Másnap leszűrtem és a szűrt szirupot még egyszer felforraltam, majd üvegekbe öntöttem.

Limara szerint hűtőben 6 hónapig is eláll. (szerintem nem, mert annyira finom, hogy pár héten belül elfogy az egész:-)))

Érdemes elkészíteni, mert kevés munkával sok finom szirupot kapunk, amit fagylaltokra öntve, süteményekbe keverve, különleges édességeket "megfűszerezve" élvezhetünk!

PS: a kép közepén a fekete pötty nem olívabogyó és nem is aszalt szilva, hanem a pohár szára, ami sötétkék:-)))

2012. június 28.

Mojito by Marka

És ha itt a nyár és  1 nap múlva újra meleg rekordok dőlnek, akkor itt az ideje a fagyinak és a koktélnak.
Fagyiról egy későbbi bejegyzésemben fogok ódákat zengeni és kb 1 éves korom óta tartó töretlen rajongásomról regélni (hogyan bírtam 6 évesen legyűrni egy 7 gombócos fagyit:-))),
és persze, ha teljesülnek a legfontosabb feltételek:  kész a levendulaszirupom és a házi vaníliafagyim (amihez most szerzem be a fagyigépet)

Vissza a koktélokhoz, az isteni hűsítőkhöz, amik nyári éjszakákon bizony életeket menthetnek!:-)
Évek óta nem készítettem koktélokat, akkoriban (még bulizós korom környékén) igencsak kedvelt hobbym volt, próbáltam mindenféle házi készítésű finomságot összedobni, sokak szerint elég jó eredménnyel. Bár néha inkább tűnt alkoholvegyítésnek, mint koktélkeverésnek, de pl a házi Baileys-em hosszú éjszakákat ért meg, nem beszélve a kókuszos koktélomról, amit eredetileg lengyelektől tanultam, de mára már sajnos elfelejtettem a nevét..

Na, de térjünk rá végre a Mojito-ra, ollé!
A rumot - bevallom - sosem szerettem (talán, mert gimis koromban megittam egyszerre 2 decit, ami valamiért - vajon miért - pár másodperc múlva vissza is figyelt rám a padlóról), így az összes rum alapú koktélt próbáltam elkerülni. Viszont a menta és a mentolos dolgok nagy kedvenceim, így a mojito-val dilemmába kerültem. Végül nyert a kíváncsiság és megkóstoltam egy buliban: hohóóó, ISTENI volt!
Aztán otthon el is készítettem, pár éjszakát megért a koktél, de aztán, ahogy komolyodtam, úgy az italválasztásom is "felnőtt" lett, keményebb vizekre eveztem, először whisky, majd tequila, végül házipálinka lett a nagy kedvenc!

De idén Maja barátnőm ismét felébresztette bennem a bármixerinát, készített nekem isteni jegeskávét és a szülinapomra meglepett egy tényleg fantasztikus Pina Coladaval. És persze nála szürcsölgettem hosszú évek után újra a feledhetetlen mojito-t.
Úgyhogy úgy döntöttem: muszáj újra "színpadra lépni", már ami ezt a kubai hűsítő koktélt illeti!

És ha már emlegetem Kubát, jöjjön egy kis történet. Tudtátok, hogy honnan is ered a "koktél" szó? Annak idején, az 1800-as évek közepén Amerikában és Kubában voltak fellelhetőek a legelvetemültebb bármixerek, akik olyan csodás költeményeket alkottak, amiket feldíszítettek színesre, díszesre, így az egyre bódultabb közönség díszes kakas farktollait vélte látni ezen italok külsejét illetően. Így kapta a cock's tail, azaz "kakas farka" elnevezést.
És hogy hol is a legjobb a mojito? Naná, hogy a rum hazájában, azaz Kubában!

Kuba és bármixer híján pedig az ember leánya kénytelen saját maga kotyvasztani, íme a recept:

Veszek 1 szép zöld lime-ot és kis kockákra vágom, majd szétosztom 2 hosszúkás pohárba. Erre tépek 4-4 mentalevelet, hozzáteszek 1-1 kávéskanál mentaszirupot és mindkét pohárba teszek 2-2 teáskanál cukorszirupot, majd törőfával (muddler) összenyomkodom, de csak annyira, hogy a mentalevelekből kijöhessenek az értékes olajok és a lime is kieressze a levét. (van, aki szirup helyett porcukrot, vagy barna cukrot használ, én barna cukorból főzök 1:1-es arányban vízzel cukorszirupot és ezt használom pl koktélhoz).
Miután összezúztam az alapot, ráöntöm a 4 cl fehér rumot (én a Bacardit szeretem), összekeverem, hogy alaposan elkeveredjen a rum a cukorsziruppal, a lime levével és a mentalevelekkel. Az egészet jégkockákkal/zúzott jéggel feltöltöm, majd szódavízzel/bubis vízzel (minimum 10 bubissal:-)) feleresztem. Bárkanállal összekeverem, majd szívószállal és mentalevéllel kínálom.

Íme az én Mojito-m, jó hűsölést kívánok!

2012. június 27.

Csevapcsicsa - a szlovén út emlékére

Hétvégén párommal elutaztunk KETTESBEN (végrevégrevégre!) Szlovéniába, rövidke 3 napra. Nem akarlak a részletekkel untatni Titeket, minden esetre fantasztikusan éreztük magunkat, lenyűgöző hegyekkel, völgyekkel, kristálytiszta folyókkal, mélységes szurdokokkal és grandiózus vízesésekkel tarkított hétvége volt ez.
És ha már Szlovénia, akkor itt is dúl a csevap-mánia: minden étterem étlapján rá lehetett lelni a balkáni csemegére.
Az ember mindig olyan áhítattal emlegeti a horvát nyaralásai alatt kóstolt csevapot, amit sehol máshol nem lehet olyan jó ízűen enni!
A szlovén csevap is isteni és gondoltam, megosztom veletek a lokálpatriótáktól megszerzett, igen bonyolult receptet:

Hozzávalók 10 csinos csevaphoz:
30 dkg kétszer darált sertéshús (minél zsírosabb, annál szaftosabb lesz a csevapunk!)
20 dkg kétszer darált marhahús (szintén a zsírosabb fajtából)
késhegynyi szódabikarbóna

bors
1 gerezd finomra zúzott fokhagyma

A húsokat érdemes a hentessel ledaráltatni, de ha nincs ilyen jó fej, "mindenre kapható" hentesünk, akkor otthon daráljuk le kétszer tisztességesen, mert sokkal finomabb lesz a kész húsrolád.
Aztán megpucolom a fokhagymát, nagyon-nagyon apróra felvágom, vagy fokhagymanyomóval pépesre zúzom.
A kétféle húst alaposan összegyúrom (ne kényeskedjünk, kézzel essünk neki a darált húsnak, közben tetszés szerint odaképzelhetjük a régi ellenséget, és kiadhatjuk minden dühünket a húsok egyneműsítésében) Ha a húsok összekeveredtek, hozzá lehet adni a zúzott fokhagymát, majd a késhegynyi szódabikarbónát és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk!

Elvileg az autentikus csevapcsicsa girllrácson készül, de ha nincs, akkor megteszi egy grillserpenyő is, amiben most én készítettem. Kis rudacskákat gyúrtam és kevés olajon kisütöttem. És higyjétek el, ugyanolyan finom lett, mint az eredeti, grillrácsos társa!

Sózott hagymaszeleteket, ajvárt és kenyeret adtam hozzá, no és előkerült az anyósom által házi készítésű vegyes káposzta-uborka saláta is!

Egyszerű, de nagyszerű nyári kerti étel, grillpartik kihagyhatatlan kelléke!
Jó étvágyat hozzá!


2012. június 26.

Csokoládétorta dulce de leche krémmel

Ismét Zila mánia, imádom ezt a formát.
Ez a torta ugyanolyan alappal rendelkezik, mint a csokitorta cseresznyeszósszal , ezért ezt a részét nem is írom le újra.

Ami ebben a tortában igazán izgalmas, az a krém, azaz a dulce de leche.

A dulce de leche egy tejalapú spanyol édesség, ami olyan, mint egy karamellszósz, mégis sokkal, de sokkal finomabb. Készítettem én már mindenféle karamellszószt: vajjal, tejszínnel, tejjel. De ennél a krémnél finomabbat még sosem kóstoltam.
Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget is elkészíteni, hiszen a krém utána jól záródó üvegbe zárva sokáig eláll, így kiváló akár fagylaltok, palacsinták, vagy bármilyen finom édesség kísérőjeként. (megsúgom, én magában is gyakran kanalazgatom a hűtőből, bár rettenetesen édes és még rettenetesebben hízlal. Na, de valamiért el kell kocogni néha a templomba gyónni, és ennél édesebb bűnt nem szoktam túl sokszor elkövetni:-)
Bonbonba is kiváló töltelék!!!

Szóval először is csattogjunk el a hozzánk legközelebb eső üzletbe és vegyünk jó sok sűrített tejet (én 4 tubussal vettem). Van , aki szerint a hagyományos konzervdobozos a legjobb (nálunk a piacon lehet kapni és Stahl Juditnál is beszerezhető), én kipróbáltam mindkét fajtával (sőt, az olcsó S-Budget-essel is) , de nem észleltem különbséget.
A sok sűrített tejet belenyomtam egy jénai tálba, azt beleállítottam egy tepsibe és felöntöttem annyi vízzel, ami a jénai tál feléig ér, majd betoltam a 200 fokos sütőbe. 1 órán át nem is piszkáltam, hadd karamellizálódjon békességben, nyugalomban, majd elkezdődött a zaklatás. Kb negyed óránként megkavargattam és hagytam, hogy szép barna és sűrű krém váljon belőle úgy még háromnegyed óra alatt. Én közepesen folyósra és karamell-barnára szeretem, de ha valaki sűrűre akarja, az adjon még neki legalább 20 percet és a vége felé már sűrűn kevergesse.
A krém már tűzforrón is mennyei volt, mit számított a sok leégetett ízlelőbimbó!
Aztán kihűlve maga volt a mennyei csoda. Kis üvegekbe töltöttem, alaposan rátekertem a tetejét és irány a hűtő. Másnap megtöltöttem vele a csokoládés Zila tortát, aztán lefedtem kőkeményre vert tejszínhabbal (amibe kötelező a habfixáló, különben az olvadó tejszín belefolyik a folyós dulce de leche-be)!!!
A hatása olyan váratlanul fantasztikus volt, hogy a felvágott szeletet el is felejtettem lefényképezni, pedig leírhatatlan volt a folyós karamell és a könnyű csokis-habos torta ízrobbanása.
Aki szereti az ÉDESET (azt az igazi szájragasztós édeset), annak ez a torta kihagyhatatlan.



2012. június 21.

Stracciatellás-meggyes torta (Zila forma)

Eszméletlenül élvezem a Zila tortaformámat. Hétvégére készítettem egy csokis-karamellás változatot (nagyon hasonlít a csokis-cseresznyésre,ha lesz időm, azt is felteszem), de ez most megint más, azért is szeretném megosztani veletek.
Amiért még szuper, hogy ha nincs Zila formátok otthon, akkor elég, ha elővesztek pár szuflé tálkát, vagy csak simán bögrécskéket és máris lehet élvezni a sztracsis-meggyes csodát!

Hozzávalók 8 szeletes Zila formához vagy 4 szuflétálkához:
300 ml tejszín
150 gramm fehércsokoládé
2 evőkanál porcukor (elhagyható, én nem tettem bele, mégis édes lett)
10 gramm habfixáló
2 evőkanál étcsoki forgács

Meggyszósz:
kb 3-4 marok magozott meggy
3 kanál kristálycukor
1 csapott evőkanál vanílisá pudingpor
1 dl víz

Díszítéshez:
csokiforgács

A készítés kb ugyanaz lesz, mint a csokis változatnál, azaz:



Először is elővettem a formát, jó alaposan kimostam és vízmentesre törölgettem. Aztán kikentem vajjal, hogy később könnyebben kijöjjön a torta a formából.




A fém karikát rátettem egy tepsire, az aljára sütőpapírt tettem és 2 tojásból piskótát sütöttem (2 tojás fehérjét habbá vertem, majd 2 tojás sárgáját kikevertem 2 evőkanál cukorral. Ezeket összekevertem és 2 kanál lisztet szitáltam hozzá, majd csomómentesre elkevertem és ment a sütőbe 45 percre)
Amíg sült a piskóta, vízgőz felett megolvasztottam 150 gramm fehércsokoládét. 300 ml tejszínt elkezdtem habbá verni (esetleg 2 evőkanál cukorral), amikor kezdett habos lenni, hozzáöntöttem 10 gramm (1 csomag) habfixet és kőkeménnyé vertem a habot. Majd az olvasztott csokoládét - amikor már csak langyos - hozzákevertem a habhoz és egyneműsítettem (azaz addig kevertem, amíg a hab és a csoki teljesen összekeveredett egymással). Végül az étcsoki-forgácsot is a krémbe kevertem.
Miután a piskóta megsült, a fém karikát elmostam és beleillesztettem a szilikon formába és a fehércsoki krémet belekotortam a tortaformába. A tetejét elegyengettem, párszor odaütögettem az alját a konyhapulthoz, hogy az esetleg bennragadt levegő kijöjjön belőle, majd a piskótával lezártam és betettem a hűtőbe 2 órára dermedni.

Dermedés után kivettem a hűtőből és hajszárítóval icipicit megmelegítettem az oldalait és a tetejét, hogy könnyebben elváljon egymástól a krém és a szilikonforma.
Aztán késsel kicsit még igazgattam ott, ahol esetleg sérült a kemény krém.

Majd megfőztem a meggyes szirupot, azaz a kimagozott meggyet egy lábasba tettem, ráöntöttem 3 evőkanál cukrot és hagytam, hogy bőséges levet eresszen. Majd kb 10 perc főzés után hozzátettem az evőkanál pudingport és hagytam, hogy kicsit sűrűbb, rubin-piros szirup legyen a léből. Ha túlságosan sűrű, lehet hozzáadni vizet (nekem kellett 1 decit). hiszen itt az a lényeg, hogy ne dermedhessen meg, a szeletekbe vágva kifolyjon a cseresznyekrém.
A szirupot aztán kanállal a kis lukakba töltöttem, csokiforgáccsal díszítettem és tálalásig betettem a hűtőbe. Érdemes úgy díszíteni, hogy felvágáskor lássuk az elválasztó réteget, ugyanis rossz szeletelésnél a krém kifolyik.

Ugyanezt a krémet be lehet tölteni szuflé tálkákba vagy kisebb bögrékbe, a közepükbe kisebb lukat csinálni egy kanállal és oda szedni a meggyszószt.
Mennyei finomság ebben a melegben.




2012. június 20.

Paprikás harcsa kapormártással

Imádok mindenféle halat, de az tény, hogy az édesvízi halak közül a harcsa a legnagyobb kedvencem. Méghozzá a jó öreg magyar szürkeharcsa. Párszor el szoktunk látogatni a Bodrog-partra, ahol bizony elég szép harcsákhoz is hozzá lehet jutni, ha az ember elég türelmes.
Még egy tavaszi horgászhétvégéből maradt a mélyhűtőben 4 szelet harcsa, amire az elmúlt hónapok alatt annyi mindent rápakoltam, hogy teljesen a feledés homályába merült. Most, hogy végre kiürítettem a mélyhűtő nagy részét, szuper kincsek kerültek elő a mélyéről, mint például ez a csodás 4 szelet halacska. Nem sokat gondolkodtam, a mára tervezett hekket elhalasztottam a jövő hétre és a mai vacsorának rántott harcsát terveztem.
Mivel tegnap még sikerült lecsapnom egy szép csomag - csöppet már kókadozó, ráncoska, de sütésre tökéletes - zöld spárgára, így a köret is megvolt. De kéne valami finom szósz. Hétvégén otthon voltunk Medgyesen, és kaptam anyósomtól rengeteg friss kaprot (a 2 nagy tök mellé), amiből bőven jut kapormártásnak és a tökfőzelékbe is.

A harcsát igen egyszerűen készítettem: hajnalban kicsit lemostam róla a mélyhűtőben keletkezett nyálkát, aztán alaposan besóztam (halat nem lehet elsózni:-))), hadd álljon egész nap. Majd vacsora előtt kb fél órával a liszt-pirospaprika duóba forgattam és olajban aranybarnára sütöttem. (igen, tudom, vétek ilyen hőségben sütni, de a másik megoldás a sütő lett volna, ami a spárga miatt így is 20 percet üzemelt és 40 fokot teremtett az amúgy is forró főzőhelységben. Nem igazán erőltettem volna további fél óra halsütögetést, pedig tudom, úgy sokkal egészségesebb!

A spárgát megsütöttem a szokásos módon (azaz annak rendje és módja szerint megvettem, felhasználásig pohár vízbe állítottam (a víz csak kb 1 centiig érjen fel), aztán a sütés előtt levágtam kb 1-2 centit az aljából, finoman levagdostam oldalt a pikkelyeit és kicsit átmostam. Egy tálkába öntöttem kb 1 dl extra szűz olívaolajat, ízlés szerint sót és borsot -éééés ráadásnak 1 teáskanál mézet, majd alaposan összekevertem. A spárgákat egészben hagytam - van, aki szereti kis darabokra összevágni - egy alufóliával bélelt jénai tálba tettem és alaposan megöntöztem az olajos öntettel. Kézzel még jól összeforgattam, hogy minden spárgára jusson  mindenből, aztán forró, 220 fokos sütőbe toltam 20 percre. Fantasztikusan finom, édeskés, mégis friss, roppanós köretet kaptam), majd hagytam kihűlni, mert most minden étel jobban esik langyosan.

A kapormártást pedig igen egyszerűen dobtam össze:
Kevés olajon megfuttattam az igen apróra vágott kaprot. Közben egy külön tálkában összekevertem 4 dl tejfölt, 2 evőkanál majonézt, csipet sót, 2 gerezd nagyon apróra vágott fokhagymát és 1 teáskanál cukrot. Majd hozzákanalaztam a megfonnyasztott kaprot, összekevertem és már kész is az egyszerű hideg kapormártás.

Akinek van kedve főzni és meleg mártást enni, annak szól ez a recept (Anyósomtól tanultam, isteni!)
1 csomag kaprot kell apróra vágni, kevés olajon megfuttatni, majd megszórni 1 púpos evőkanál liszttel és berántani. Amikor a liszt már kap egy kis színt (azaz zsemleszínű lesz), fel kell önteni hideg tejjel és csomómentesre elkeverni. Ha túlságosan sűrű lesz, kevés tejet lehet hozzá még önteni.
Aki dúsabban szeretné, az először az olajon futtasson meg 1 fej apróra vágott hagymát és erre tegye a kaprot.

Jó étvágyat hozzá!

2012. június 19.

Hideg meggyleves tépett mozzarellával


El sem tudom képzelni, mi is eshetne jobban nyári hőségben, ráadásul meggyszezonban, mint egy tányér jéghideg meggyleves. (férfi olvasóim most felhördülhetnek, hogy "És egy korsó hideg sör az smafu?")
És hogy különlegesebb legyen az íze (és ne csak a gyümölcs legyen benne), bele lehet tépkedni mozzarellát - amiről ugye köztudott, hogy semleges íze miatt akár édes, akár sós ételekhez is használható - illetve meg lehet bolondítani kevés mentalevéllel (amit nekem jelen pillanatban kiégetett a tűző nap)!

Szóval fogjunk is hozzá:

Hozzávalók:
fél kg magozott meggy
kb fél liter víz
5 evőkanál cukor
szegfűszeg, fahéj
fél citrom
fél liter tej
1 csapott evőkanál vaníliás pudingpor
mozzarella
mentalevél


először is szedtem sok-sok meggyet és kb fél kilónyit kimagoztam, kukactalanítottam (igen, bizony, ez a meggy tartalmazott pár eltévedt, savanyút szerető kukacot) és feltettem főni egy lábasban annyi vízzel, ami  ellepi, valamint 5 evőkanál cukorral. A cukrozást egyébként mindenkinek saját ízlésére bízom, én szeretem, ha savanykás a meggyleves. Ennek érdekében én még fél citrom levét is belefacsartam, dobtam rá pár egész szegfűszeget és csipet fahéjjal bolondítottam, majd hagytam, hogy forrjon bő 5 percig (azt sem szerettem volna, ha a meggyszemek ehetetlenül puhák lesznek).
Közben pár evőkanál tejet összekevertem csomómentesre 1 csapott evőkanál vaníliás pudingporral ( de legtutibb a puncsossal, csak éppen nem volt itthon) és hozzáöntöttem a már előre felmelegített fél liter tejhez, amit aztán belezúdítottam a felforralt meggyes-vízes-cukros alapfőzethez. Hagytam besűrűsödni, majd kihűtöttem és a hűtőbe tettem, hogy mire megesszük, jó hideg legyen.
A mozzarellát (és a mentalevelet) közvetlenül fogyasztás előtt tépkedtem rusztikusan a tényér aljába, majd erre szedtem a hideg levest.
Kiváló hűsítő forró nyári napokon!

2012. június 15.

Baklava

Nincs is a diónak jobb helye, mint egy baklavában. Ezt az isteni görög édességet először egy aluljáróban kóstoltam és bár akkor még nem tudtam, mennyi köze van az eredeti görög édességhez, de már akkor is ízlett. Aztán egy barátnőm hozott haza a nyaralásból, egyenesen Görögországból igazi, eredeti finomságot és ez a találkozás köztem és a baklava közt örök szerelemnek bizonyult. Valamiért mégis féltem elkészíteni, tudtam, hogy nem túl bonyolult, mégis ódzkodtam tőle. Mi van, ha elrontom és nem az a rettenetesen édes, ragacsos, ropogós finomság lesz?
Aztán tegnapelőtt a piacon jártam és megláttam a bűvös baklavákat. Teljesen elbűvölt a látványuk, és hazaérve azonnal nekiestem gugli barátomnak, kérdezősködve az elkészítésről.
Végül ezt a verziót készítettem el:

Hozzávalók egy közepes tepsibe
18 db réteslap
50 dkg darált dió
10 dkg cukor
10 dkg zsemlemorzsa (vagy darált keksz)
20 dkg vaj
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg

Az öntözősziruphoz:
200 ml víz
25 dkg cukor
1 és fél citrom leve
25 dkg méz

Elsőként elkészítettem a szirupot, azaz a vizet a cukorral felforraltam folyamatos kevergetés mellett (hogy minden apró kristályka elolvadjon) , majd, amikor már kicsit elkezdett hűlni, hozzáöntöttem a mézet és ráfacsartam másfél citrom levét, majd alaposan összekevertem. (mézet soha nem szabad forralni, mert káros anyagok szabadulnak ki belőle. A citromnak meg ugye a vitamintartalma száll el, de baklava esetében ez kevésbé fontos tényező:-))
A diót a cukorral, a zsemlemorzsával és a fűszerekkel alaposan összekevertem. Majd a réteslapokat a tepsi méretére vágtam. Aztán a vajat felolvasztottam és a tepsi alját alaposan kikentem a vajjal. Erre fektettem egy réteslapot, majd alaposan megkentem az olvasztott vajjal és újabb réteslapot tettem rá, majd ezt is megvajaztam és így folytattam összesen 6 réteg réteslappal. Erre öntöttem a cukros dió felét, aztán jött újabb 6 réteg vajjal megkent réteslap, rá a dió másik fele. A tetejére ismét 6  réteg réteslapot tettem, mindegyiket gondosan megkenve olvasztott vajjal.
Aztán szépen felvágtam egyenlő kockákra és a kockákat is feleztem aranyos kis háromszögekre. Mielőtt betoltam volna a 180 fokra előmelegített sütőbe, alaposan meglocsoltam az elkészített sziruppal, majd kb negyed óránként szorgosan kihúztam a sütőből és újra meglocsolgattam a sziruppal.
Addig sütöttem, amíg szép aranybarna nem lett a baklava teteje és fénylett a rásült sziruptól.
A sütőből kivéve késsel újra átfutottam a vágott vonalakon és tepsiben hagytam kihűlni.

Jó étvágyat hozzá!

2012. június 13.

Paradicsomos-sonkás mozzarella

Ez az előétel egyik nagy kedvencem, mondhatni régi klasszikus, ami mindig beválik. Nagyon nagyon gyorsan elkészíthető és finom. Nem tolakodóan fűszeres és nem is semleges, amolyan igazi olasz, csendesen  kopogtató egyszerű finomság, amivel simán el lehet kezdeni egy fantasztikus ebédet vagy vacsorát. De mi már ettük ám finom bor mellé kísérőnek, vagy csak úgy nagy nyári melegben főételnek (mert akkor úgy sincs kedvünk tömény, zsíros ételeket enni)

Egyszóval ki kell próbálni, aztán lehet dönteni: vagy beleszeret az ember, vagy nem. Én mindenesetre beleszerettem. És mivel itt volt a születésnapom, gondoltam csupa olyat készítek, amit imádok. Így esett a választás erre a finomságra.

Hozzávalók 2 személyre:
1 szép nagy mozzarella (legjobb a bivalytejből készült, de elég borsos áron adják, így jó a szarvasi mozzarellagolyó is)
1 érett magyar paradicsom (finom, lédús legyen, ne a kényszerérett!)
prosciutto sonka (vagy bármilyen leheletvékonyra vágott füstölt sonka - erről jut eszembe, ha valaki Montenegróban jár, ki ne hagyja a njegosi sonkát, ami Njegos faluban kapható. Be lehet menni a háziakhoz (szerintem mindenki füstöl sonkát a faluban), szét lehet nézni a kamrában, kiválaszthatjuk a nekünk legjobban tetsző sonkát és már a miénk is! Mennyei!!!))
8 kisebb bazsalikomlevél

bors
oregano
extra szűz olívaolaj

 A mozzarellát és a paradicsomot is 8 egyenlő szeletre vágom. Egy nagy lapos tányérra leteszem egymás mellé a mozzarella-szeleteket, majd meglocsolom olívaolajjal, sózom, borsozom és ráteszek mindegyikre 1-1 bazsalikomlevelet. A mozzarella szerencsére semleges és sótlan, így bátran lehet fűszerezni, sózni, ahogy kedvünk és ízlésünk engedi. Majd erre rakom a paradicsomszeleteket, amit csak oregánóval ízesítek és a tetejére jön a sonka.

Jó előre is el lehet készíteni és a hűtőben várhatja a férj/vendég/barát érkezését. Mennyei az ízhatás, érdemes akár dupla adagot is készíteni, mert az is el fog fogyni:-)

Jó étvágyat hozzá.


2012. június 11.

Cseresznyeszirupos csokoládétorta lépésről lépésre

Életemben először 2 éve kóstoltam a híres Krisztina Cukrászdában Zila úr találmányát, a világújdonság tortát. Fantasztikus volt, ahogy a csokoládés szeletbe vágva, a villám nyomán csodás tojáslikőr-krém folyt ki a torta belsejéből. El nem tudtam képzelni, hogyan is készül ez a különlegesség, de szerencsére híres mestercukrászunk megosztotta ezt a csodát a nagyérdeművel és ma már bárki megveheti a tortaformáit. Igaz, meglehetősen borsos áron,de nekem nagy szerencsém volt, ugyanis egy barátnőm felhívta a figyelmemet egy kuponos oldalra, ahol a 8 szeletes formát féláron lehetett megvenni.
Azonnal lecsaptam rá és pár nappal később már a kezemben szorongattam a szilikonformát.
És következett az izgalmas rész: kitalálni valami igazán finomat. Mivel éppen csokis-cseresznye lázban égek, egyértelmű volt a döntés: legyen csokoládés kívül és csodás cseresznyekrém folyjon ki belőle.

Ezt a tortakészítést megpróbálom lépésről lépésre leírni, hogy ha valaki rászánja magát egy ilyen forma megvételére, sikerüljön neki is ez az élmény.

Hozzávalók:
A csokis kemény krémhez:
500 ml tejszín
180 gramm étcsokoládé
4 evőkanál cukor

A cseresznyesziruphoz:
250 gramm kimagozott cseresznye
3 evőkanál cukor
1 csapott evőkanál pudingpor



Először is elővettem a formát, jó alaposan kimostam és vízmentesre törölgettem. Aztán kikentem vajjal, hogy később könnyebben kijöjjön a torta a formából.




A fém karikát rátettem egy tepsire, az aljára sütőpapírt tettem és 2 tojásból piskótát sütöttem (2 tojás fehérjét habbá vertem, majd 2 tojás sárgáját kikevertem 2 evőkanál cukorral. Ezeket összekevertem és 2 kanál lisztet szitáltam hozzá, majd csomómentesre elkevertem és ment a sütőbe 45 percre)
Amíg sült a piskóta, vízgőz felett megolvasztottam 180 gramm étcsokoládét. 500 ml tejszínt elkezdtem habbá verni 4 evőkanál cukorral, amikor kezdett habos lenni, hozzáöntöttem 20 gramm (1 csomag) zselatinport és kőkeménnyé vertem a habot. Majd az olvasztott csokoládét - amikor már csak langyos - hozzákevertem a habhoz és egyneműsítettem (azaz addig kevertem, amíg a hab és a csoki teljesen összekeveredett egymással).
Miután a piskóta megsült, a fém karikát elmostam és beleillesztettem a szilikon formába és a csokikrémet belekotortam a tortaformába. A tetejét elegyengettem, párszor odaütögettem az alját a konyhapulthoz, hogy az esetleg bennragadt levegő kijöjjön belőle, majd a piskótával lezártam és betettem a hűtőbe 2 órára dermedni.



Dermedés után kivettem a hűtőből és hajszárítóval icipicit megmelegítettem az oldalait és a tetejét, hogy könnyebben elváljon egymástól a krém és a szilikonforma.
Aztán késsel kicsit még igazgattam ott, ahol esetleg sérült a kemény krém.



Majd megfőztem a cseresznyés szirupot, azaz a kimagozott cseresznyéket egy lábasba tettem, ráöntöttem 3 evőkanál cukrot és hagytam, hogy bőséges levet eresszen. Majd kb 10 perc főzés után hozzátettem az evőkanál pudingport és hagytam, hogy kicsit sűrűbb, rubin-piros szirup legyen a léből. Ha túlságosan sűrű, lehet hozzáadni vizet. hiszen itt az a lényeg, hogy ne dermedhessen meg, a szeletekbe vágva kifolyjon a cseresznyekrém.
A szirupot aztán kanállal a kis csokilukakba töltöttem, tejszínhabbal díszítettem és tálalásig betettem a hűtőbe. Érdemes úgy díszíteni, hogy felvágáskor lássuk az elválasztó réteget, ugyanis rossz szeletelésnél a krém kifolyik.

Jó kísérletezést!

2012. június 8.

Ököruszály leves

Erről a levesről éveken át az ökörnyál jutott eszembe, ami ugyebár nyári meleg napokon - amikor amúgy is izzadtan szenvedünk - repkednek a  levegőben és idegesítően ránk ragadnak. Tudom, semmi köze a levesnek ehhez, nekem valamiért mégis éveken át ellenérzésem volt ezzel a levessel kapcsolatban. Gyerekkoromban kínálgattak vele, de sosem fogott meg igazán. Aztán egyszer csak elkapott a hév: nekem ököruszály levest KELL csinálnom.
De hogyan is fogjak hozzá? Mint egy átlagos húsleveshez? Napokon át tanulmányoztam régi szakácskönyveket, modern honlapokat, gasztrobloggerek leírásait, míg végül összeállítottam az én ököruszály levesemet.
(és bátran állíthatom, fantasztikusan karakteres, erős íze lesz, de a szó legeslegjobb értelmében)
Sokan gyógylevesként tartják számon és főleg akkor fogyasztják, amikor valami nátha kopogtat az ajtón.
Van, aki annyira különlegesnek tartja, hogy meg sem próbálja otthon elkészíteni, kizárólag étteremben hajlandó fogyasztani.

Egy biztos, akármennyire is olvasgattam a könyveket és honlapokat, egy biztos: a jó levesnek idő kell, méghozzá sok-sok idő.
Én az egész estés változat mellett döntöttem, ugyanis volt szerencsém már pár egész éjszakás recepthez és mindig fantasztikus finomság sült ki (vagy főtt ki) belőle.

Aztán jött a nagy kérdés: miből is készítsem. Mert ugye az igazi ököruszály leves marhafarokból van. De egyesek tesznek bele fartőt vagy nyakat vagy tarját is. Én a hagyományos, kizárólag marhafarokból készült leves mellett döntöttem. Mivel nem akartam, hogy a zöldségek íze elnyomja, így csak pár darabot tettem bele, ettől lett karakteres, "marhafarkas" a leves.
És akkor lássuk, hogyan is csináltam én.

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg marhafarok (a hentest kérjük meg, hogy darabolja fel kisebb darabokra)
3 db sárgarépa
2 db fehérrépa
fél karalábé
negyed zeller
2 kis fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
4-5 db gomba (én shitakee-t tettem bele, de a csiperke is ugyanúgy megfelel)

7 szem bors
szerecsendió

A marhafarok kétharmadát a sárgarépával és a fehérrépával egy tepsibe tettem, meglocsoltam kevés olajjal, átforgattam benne a húsokat és a zöldségeket is, majd megsóztam és 30 percre 200 fokos sütőbe toltam.
Ez az elősütés igen jót tesz a leves ízének, mivel a hús és a zöldségek kicsit karamellizálódnak, így még erőteljesebb lesz a végső ízhatás. De ha valaki kihagyja ezt a lépést, az sem tragédia, úgy is nagyon finom leves lesz a végeredmény. Csak hát ugyebár, ha lúd, (akarom mondani marhafarok) akkor legyen kövér!
Aztán az egészet átszedtem egy hatalmas lábasba, hozzátettem a félretett egyharmad rész nyers marhafarkot, a nagyobb kockára vágott karalábét és zellert, 2 kisebb fej pucolt vöröshagymát, 3 gerezd fokhagymát, a gombákat és a 7 szem borsot. Az egészet felöntöttem 5 liter vízzel és megsóztam (először 2 teáskanál sót adtam hozzá).
Majd takaréklángon gyöngyöztettem 10 órán keresztül, fedő nélkül. A 8. óra körül megkóstoltam és még egy kicsit sóztam. (érdemes a vége felé gyakran kóstolgatni, mert ahogy egyre inkább összeérnek az ízek, úgy talán még sót is kívánhat a leves) Így a leves kb kétharmadára főtt, csodásan mélysárga lett, az állaga sűrű, olajos. És az íze: mennyei!

TIPP: Fogyasztás előtt kiszedtem belőle a zöldségeket és a husikat, sűrű szűrőn átszűrtem (hogy ne maradjanak benne darabkák és a színe is tiszta legyen) és így tálaltam. A tányérba a leves kiszedése előtt tettem mindenkinek 1-1 tojássárgáját és erre szedtem rá a tűzforró levest. Fantasztikus, ahogy a tojás sárgája szétrobban a szánkban!

TIPP2: Aki napközben dolgozik, annak érdemes éjszakára odatenni a levest. Mivel sok a lé, és 10 óra alatt is csak az egyharmada párolgott el, így biztosak lehetünk benne, hogy amíg békésen szunyókálunk, a konyhában egy mestermű készül:-)

Ha hűtőbe tesszük, érdemes kivenni belőle a zöldségeket (de a húsokat vissza lehet tenni) és külön tálon tárolni, mert a levesben maradt zöldség egészen megváltoztathatja másnapra a lé ízét.

Jó étvágyat hozzá!








2012. június 7.

Négysajtos makaróni al la Marka

Valami nagyon egyszerűt és gyorsat szerettem volna csinálni, amit mi is szeretünk és a gyerekek is megeszik. Az ugye alap, hogy a gyerekek kedvence a tészta, így a kiindulási pont megvolt. AZ én drágáim pedig folyton sajtért könyörögnek, így az sem volt kérdés. Na, de i legyen a szósz? Egy jó kis bolognai? Vagy pesto?
Gondoltam, majd másnap, ha nekilátok főzni, megjön az ihlet és ezzel az elhatározással le is dőltem a tv elé. Kapcsolgattam-kapcsolgattam és hogy, hogy nem, a TV Paprikán kötöttem ki. Éppen "Perfect" című műsora ment, ahol sztárszakácsok mérik össze erejüket, azaz főzőtudásukat. És éppen azt ecsetelték benne, hogy hogyan kell a jó sajtos makarónit elkészíteni!
Tádáááám, fények kigyúltak, és már tudtam is, mi lesz a másnapi ebéd. Persze muszáj volt markásítani, mert nem utánzunk ám sztárséfeket, de nem ám!
Így született az alábbi költemény (azért merem bátran állítani, hogy igazi költemény volt, mert mind megettük, az utolsó kis sajtreszelékig:-)

Hozzávalók 4 személyre:
300 gramm makaróni száraztészta
5 dl tej
1 dl tejszín
50 gramm vaj
3 evőkanál liszt
10 dkg trappista sajt
10 dkg cheddar sajt
10 dkg mozzarella sajt
15 deka parmezán sajt
250 gramm kockára vágott baconszalonna
2 gerezd fokhagyma
5 újhagyma
fél üveg Dolmio szósz (vagy bármilyen paradicsomos szósz jó!)
szerecsendió
só,bors


Először is előkészítettem mindent. A baconszalonnát apró kockákra vágtam, az újhagymát megpucoltam és szépen felkarikáztam, a fokhagymát apróra vágtam. 
A sajtokat lereszeltem (a trappista, mozzarella és cheddar mehet egy tálba, a parmezánt külön tegyük!)
Aztán egy serpenyőben megpirítottam a bacont és hozzáadtam a karikára vágott újhagyma felét és az összes fokhagymadarabkát. Rövid ideig együtt pároltam, majd lezártam alatta a gázt.
A következő lépés a sajtmártás volt. A vajat felolvasztottam egy edényben, majd hozzáadtam a lisztet és kicsit megpirítottam. Majd lassan elkezdtem felönteni tejjel, de figyeltem, hogy ne csomósodjon be. (azaz besamel mártást csináltam). Megfűszereztem szerecsendióval és sóztam, de óvatosan, mert a sajtok is még alakítanak az ízén.
Aztán még forrón beleöntöttem a 3 sajtmixet (a parmezán majd csak a tetejére megy!) , a megpirított hagymás baconkockákat és alaposan összekevertem. Ha kell, még utána lehet sózni, nekem pont jó lett!

Ezután megfőztem a makarónit és a kész tésztát belekevertem a sajtmártásba, majd az egész finomság felét beleöntöttem egy tepsibe, szépen elegyengettem. Erre öntöttem a Dolmio szósz felét és kanállal elosztottam, hogy mindenhova jusson belőle, majd a maradék sajtos makarónival befedtem az eddigi rétegeket. A legtetejére rászórtam a reszelt parmezánt és a karikára vágott újhagyma másik felét (és 5 darab összecsipkedett bazsalikomlevelet).
200 fokos előmelegített sütőben kb 30 percig sütöttem, de 20 perc után már nézegettem, nehogy megégjen a parmezán vagy az újhagyma.
Frissen tálaltam, fantasztikus volt  a sokféle sajt nyúlóssága.
Mindenkinek ajánlom, egyszerű és nagyszerű!












2012. június 5.

Chilis medvehagymás rebarbara chutney

Újabb fejezet kezdődött Marka boszikonyhájában: a chutney-k világába is belevetettem magam.
Köszönhetően a hétvégi gasztro-kiruccanásomnak, ahol belekóstoltam Kaldeneker György isteni chutney-jaiba. És olyan isteni ízt éreztem minden ízlelőbimbómmal, amilyet még sosem.
Igen, bevallom őszintén, hogy még életemben nem ettem chutneyt, vagy ha ettem is, nem tudtam róla.
És olyan nagy erővel hatott rám ez az ízhatás, hogy ma, amikor az eredetileg tonnaszámra főzendő rebarbarás eperlekvárnak nekiestem, azaz felaprítottam több kilónyi rebarbarát és beleöntöttem egy lábasba, nos, akkor jött a gondolat.
CHUTNEY-T FOGOK KÉSZÍTENI!:-)

A chutneyról tudni kell, hogy Indiából származik, ahol a mai napig frissen elkészítve fogyasztják, de a gyarmatosítás során angol barátaink behozták Európába és elkezdődött a "mentsük meg a chutney-t" mozgalom, azaz a tartósítás!
Ennek hatására ecettel,cukorral,citrommal történik a mai napig is a hosszútávú felhasználásra készítés.
A chutney amúgy szinte lekvár állagú, mégis darabos, készülhet zöldségből és gyümölcsből egyaránt. Az igazi autentikus étel alapanyaga a mangó, de ma már szinte bármiből készítik, ami ehető.
Ami szinte minden chutneyban megtalálható, az egy darabos, fő jelleget adó zöldség vagy gyümölcs, ezen kívül valami csípős (chili, cayenne bors), aztán általában hagyma, mazsola, ecet, cukor és só.

Én így készítettem az első - és szerintem nagyon finomra sikerült - chutney-mat. (bár legközelebb még darabosabbra hagyom:-)

Hozzávalók (1 db 370 ml-es üveg lett tele vele)
fél kiló rebarbara
5 összeaprított medvehagyma levél (nekem a fagyasztóban pihen:-)
15 dkg cukor
1 teáskanál mustár
1 evőkanál almaecet
fél  kávéskanál szárított chili
csipetnyi só
bors

A rebarbarát hanyagul megpucoltam, majd kb 1 centis darabokra összevágtam, lábasba tettem és  hozzáöntöttem a cukrot. Majd közepes lángon addig főztem, amíg a rebarbara félig meg nem puhult, de még egészben maradtak a darabkák. Ekkor beletettem a chilit, a mustárt, a medvehagymát, hozzáöntöttem az almaecetet, majd sóztam és borsoztam. Még pár percig főztem, amíg a rebarbara teljesen megpuhult.

A forró chutney-t az üvegbe töltöttem, majd a kupakot rácsavarva azonnal fejre állítottam és kb 5 percig így is hagytam. Majd visszafordítva betettem az akkor már kihűlőben lévő sütőbe és egész éjjel hagyom ott kihűlni a chutney-t.

(A befőttesüvegeket még a befőzés előtt alaposan elmostam Domestos-os vízben és meleg (kb 120 fokos) sütőben kb 20 percig csírátlanítottam fedővel együtt úgy, hogy egy tálcára állítottam az üvegeket szájával felfelé és mellé tettem a tálcára a fedőkkel együtt.)

Ebből a mennyiségből 1 db 370 ml-es üveg lett tele.
 
Hajrá-hajrá, tessék mindenkinek kísérletezni!

2012. június 4.

Kézműves Finomságok Vására

Vasárnap fantasztikus élményben volt részünk! Gabojszának köszönhetően ellátogattunk Szigetmonostorra, a Rosinante Fogadóba, ahol Kézműves Finomságok Vásárát tartották.

Mivel május óta csatlakoztam a Facebookon egy Befőzős csoporthoz, aminek a célja minél több emberhez eljuttatni ezt a nagyanyáink által igen kedvelt gyümölcs- és zöldségtartósítási módszert, így úgy éreztem, szinte kötelességem ide kilátogatni! És megérte, az élmény felejthetetlen!
A reggel kicsit kótyagosan kezdődött, mivel előző éjszaka unokatestvéremék esküvőjén voltunk és hajnali 3-kor feküdtünk le aludni. De 2 kisgyerek mellett nincs mese, kelni kell, reggel 7-kor már talpon voltunk. Kicsit gondolkodtunk, nem lenne -e jobb itthon,a hűvös szobában pihenni, de aztán összekaptuk magunkat és egy padlizsános  - életet-lehelős - rántotta után elindultunk Szentendre felé.
Már az odavezető úton is sok szép emlék rohant meg minket, nosztalgiáztunk párommal, régen rengeteget jártunk erre kirándulni, de a Szentendrei szigethez még nem volt szerencsénk (illetve mindketten kisiskolás korunkról tartogatunk pár homályos emléket holmi osztálykirándulásról, de ez sajna nem túl éles emlék)
Bekanyarodtunk a szigetre és végigmentünk Tahitótfalu szigetre eső részén. Megkapó kis városka, ami tele volt mosolygós emberekkel. Kopott, régi házak szegélyezték utunkat, mégis az egésznek különleges hangulata volt!
Kiértünk Tahitótfaluból, az út mentén rengeteg epret áruló néni és bácsi üldögélt a közel 30 fokos melegben. El is határoztuk, hogy itt veszünk epret, nagyon nem foghatunk mellé vele! (nem is tévedtünk, nagyon finom, lédús eprekkel tértünk haza)
Következett Szigetmonostor, csodás kis település, igazi hangulata van, megfogja az embert. Mintha nem is Budapest mellett, hanem legalább 200 kilométerrel arrébb lennénk. Nem is gondoltam, hogy Pesthez ilyen közel is vannak ennyire hangulatos, eldugott kis csodahelyek. Aztán macskaköves úton zötyögve átkeltünk Szigetmonostoron is, és kb 2 kilométer után sárga ruhás integető emberek állítottak meg minket. Gondoltuk, nincs jobb dolguk a rendőröknek ezen a csodás helyen? De szerencsére nem rendőrök, hanem a Rosinante Fogadó emberei voltak, akik segítettek parkolóhelyhez jutni. Rendkívül figyelmesen megjegyezték, hogy kisgyerekekkel menjünk kicsit előrébb, találunk még egyetlen helyet, ahova be tudunk állni és nem kell annyit gyalogolni. (itt jegyzem meg, hogy a sor végén leparkolva kb 100 métert kellett volna gyalogolni, így csak 50-et. De ők erre is gondoltak:-)))
A kocsitól elgyalogoltunk a Fogadóig, ahol mesebeli látvány fogadott minket: fenyőfák ölelésében egy édes kis fogadó meseszerű bejárattal, ahol egy kedves bajuszos úr fogadott minket (mint később kiderült, ő a tulajdonos) hatalmas séfsapkában. Mosolyogva köszöntött, beinvitált minket és amíg vártunk sorunkra (ugyanis az ittlétet előzetes regisztráció előzte meg), a gyerekeket szórakoztatta mini-szökőkút nézegetéssel és sok kedves szóval:-)Mi közben gyors pillantással felfedeztük az előteret, ami nem a megszokott hideg kővel kirakott, üres várakozórész, hanem régi, hangulatos bútorokkal teli kis helység - mintha csak az otthoni nappalinkban lennénk! (szinte vártam, mikor hallom meg a kandallóban a tűztől pattogó fák ropogását:-)
Aztán sorra kerültünk, kikerestek minket a bejelentkezettek listáján, részt vehettünk egy apró kis nyereményjátékon (ahol 1 éjszakát nyerhetünk a Fogadóba, vajon ki hagyná ki ezt a lehetőséget), majd bebocsátást nyertünk a varázskertbe.
Rögtön fantasztikus lekvárokat kóstolhattunk: levendula, vadrózsa, orgona, fenyőrügy, pitypang...csupa-csupa, immáron a Befőzőknek köszönhetően ismerős lekvár, mégis mindegyiknek más és más, izgalmasabbnál izgalmasabb íze volt.
Rátaláltam Kaldeneker György standjára is, ahol nem bírtam ellenállni a chutneyk, lekvárok kavalkádjának: szégyentelenül végigkóstoltam mindent, sőt, még páromnak is vittem kóstolót, majd megállapodtam egy Medvehagymás chutneynál és egy Faszállítók lekvárjánál.

Csikosék is kitettek magukért, nem győztem nézni a rengeteg különlegességet! Azt hiszem pár lekvárjukat magam is megpróbálom kikísérletezni!
Majd tovább sétálva fantasztikus kecsketejes szappanokba botlottam, nagyon ízléses standon. Szinte vártam, hogy egy paraván mögött talán egy rusztikus kádban még ki is lehet próbálni az egyik szappant:-)

Aztán következett egy olyan kis pavilon, ahol az én kedvencem, a csokoládé volt a főszereplő. "Fahéjas levendula" fantázianevű, a XVIII. kerületben megtalálható kedves lány árulta az általa készített csodabonbonokat, trüffeleket és természetesen kézi készítésű csokoládékat. Kóstoló volt bőven, fehér-, ét- és tejcsokoládé-kavalkád, finom kandírozott gyümölcsökkel. Megkóstoltam pár bonbont is, a legfinomabb számomra a lime-chilis volt:-) (nemsokára bloggal is jelentkezik Fahéjas levendula néven, csokikedvelőknek kötelező lesz olvasni!)

Tovább nézelődve ismét érdekes standot találtam: volt itt fűszeres sajt (valami isteni volt: bazsalikomos-borsos-fokhagymás), de kóstoltam fenyőrügy-szirupot (az áztatott, és nem a főzött fajtát), pitypang zselét és rengeteg levendulás finomságot. A legkülönlegesebb és legnosztalgikusabb számomra az itt megkóstolt kandírozott virágszirom volt: nagymamám finomságait juttatta eszembe!
Megkapó volt, ahogy minden kiállító igyekezett minden egyes vásárlóval elbeszélgetni és ez vonatkozott a médiából ismert Kaldeneker úrra ugyanúgy, mint az ismeretlenebb sajtos,lekváros, csokoládés finomságok tulajdonosaira.
Az egész vásárt körbelengte magára a Rosinante Fogadóra jellemző családias légkör. Kicsit olyan volt, mintha csak hazalátogattunk volna.

Párom és a gyerekek aztán felfedezték a gyerekparadicsomot: éppen kincskeresés indult a kert gyerekek részére fenntartott részén, "csupamosoly-csupatürelem" animátorok segítségével. Két kicsi fiam lelkesen szaladgált kincseket gyűjtve, míg én szintén lelkesen szaladgáltam tovább másféle "kincseket" gyűjtve.


Szépséges táskák (ha jól sejtem, ő volt Csősz Kriszta) és Pete Zsolt kosárfonó művész mellett vezetett utam, ahol bárki kipróbálhatta magát eme igencsak különleges munkában. Majd következtek a sajtok Zsuzsától, az etyeki sajttermelőtől: tehéntejből készült különlegességekre leltem és lelkesen végigkóstoltam mindent. A medvehagymás sajtra és a parenicára azonnal lecsaptam, majd meggyőztek a bolgár sajtkülönlegességről, a kaskavalról is. Végül egy natúr, 1 hónapig érlelt, Zsuzsa szerint saját kedvencnek kinevezett sajtot is megvettem és már előre láttam lelki szemeim előtt, hogy milyen finom is lesz este egy sajttál a medvehagymás chutneyval:-)


Zsuzsa mellet közvetlenül ismét csokoládéba botlottam: Szántó Tibor költeményei vártak szép sorba állítva.A forró csoki nagyon magával ragadott, és persze Tibi fantasztikus képzettsége és lelkesedése a csokoládék iránt.


Aztán, a fagylaltokat kikerülve (majd ebéd után következik), a kecskesajtok világába vetettem magam, fantasztikus volt mindegyik! Közvetlen mellette szétnéztem a fűszerek háza táján: sok-sok különlegességet láttam.

A nagy nézelődésben - a gyerekek pedig a játékban - megéheztünk, így beálltunk a Fogadó minikonyhájába, ahonnan már régóta fenomenális illatok szálltak, terjengtek mindenfelé.
Levest kihagytuk, mivel így is nagyon melegünk volt, így rátértünk a főételre: már kinézetre is csábító, parázson sült újkrumplit kínált a séf, amit bőven meglocsolt tejfölös szósszal. De ez a szósz nem csak sima tejföl volt, hanem zöldségekkel fűszerezett csodamártás, ami felejthetetlenné tette az amúgy egyszerűnek tűnő krumplikat (persze a krumpli sem volt egyszerű, pont megfelelő keménységű, kicsit édeskés, és a mártással igazi ízorgiaként olvadt szét a szánkban).
A krumpli mellé 3 féle kolbászt választottunk: volt egy marhahúsos-mozzarellás csoda (ez volt párom kedvence), egy szárnyashúsból készített (ez volt az én nagy kedvencem) és egy hagyományos kolbász (ezeket a gyerekek falták be nagyrészt, annyira ízlett nekik). Tettünk még mellé frissítő salátát, 1-1 szelet kenyeret és találva egy szabad asztalt, a hűvösben fogyasztottuk el jóízűen a Fogadó eme ételkölteményét.
Majd szintén a Rosinante házi készítésű bodzaszörpjével öblítettük le a mesés falatokat.

(A bodzaszörpre várakozva fedeztük fel nagy örömmel a FINOmÁNIA és a Magyar Konyha standját is)

És eljött végre a fagylaltozás ideje: Papp Emese mestercukrász csodás fagylalt-kreációit kóstolhattuk meg: a gyerekek macaron és vanília fagyit ettek, jómagam és párom a levendula és a banános csoki mellett döntöttünk - nem bántuk meg, isteni volt minden!

Aztán elindultunk a "gyereksarok" felé, ugyanis újra kézműves gyerekprogram következett: pizza és kakaós csiga sütés.
Miközben a gyerekek elfoglalták magukat, mi párommal gyorsan megnéztük magát a Fogadót is: fantasztikusan hangulatos szobák, rend, tisztaság és igazi (de tényleg igazi!) otthonos hangulat ural mindent! Az étterem része csábítóan hívogat, a szobák egyikében jó lenne ott maradni éjszakára is.
De sajnos lejárt az időnk, a gyerekek elfáradtak, így délután 3-kor elindultunk Pest felé. Kifelé menet elhatároztuk, hogy mindenképpen visszajövünk és eltöltünk itt egy igazi nyugalommal teli, kirándulós, pihenős hétvégét is!
Aki ráér és nyitott a közvetlen, nyitott, családi légkörrel körbeitatott szálláshelyekre, az mindenképpen látogassa meg egyszer a Rosinante Fogadót Szigetmonostoron!

(A fényképeket a Rosinante Fogadó saját fényképeiből töltöttem fel)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...