2012. május 16.

Hello Kitty torta csokis meggyes ízesítéssel

Egyik nap csörgött a telefonom és kedvenc unokahúgom hívott, hogy a kislánya, Eszti, már 1 éves. És annyira, de annyira jó lenne egy Hello Kitty torta.
Ok, mondtam, semmi gond, de milyen legyen az íze? Kisebb tanakodás után a csokoládésban egyeztünk meg, de hogy legyen egy kis pikantériája, javasoltam egy kis meggyes ízt is a csoki mellé. Szerencsére Tündi benne volt, így elkészíthettem egyik nagy kedvencemet. Igazából étcsokival szeretem a legjobban a meggyet, de az volt Tündiék kérése, hogy mindenképpen tejcsokis krém legyen benne. Rajtam ne múljon:-)))

Így annak rendje és módja szerint megsütöttem a tortapiskótát. A piskótatészta ugyanaz, mint az összes többi tortámnál: 10 tojás, 10 kanál liszt, 10 kanál cukor. A tojások sárgáját összekeverem a cukor felével. A fehérjét felverem a cukor másik felével, de vigyázok, hogy ne legyen teljesen kemény, mert sütés közben úgyis csak összeesik, ha nagyon kemény habos és akkor a piskóta "lukas" lesz. Aztán a tojássárgáját lassan hozzákeverem a felvert fehérjéhez, majd hozzászitálom a lisztet is és jól elkeverem. Majd ezt a masszát egy sütőpapírral kibélelt, 21 centis tortaformába öntöm (a sütőpapírt hagyom, hogy a formán túllógjon, ha esetleg a piskóta emelkedés közben annyira feljönne, akkor a papír megfogja.) Érdemes a tésztát kicsit "felhúzni", felkenni a sütőforma szélére egy kanállal, mert akkor nem emelkedik ki a közepe, szép, sima lesz a teteje.
A tésztát kb 1 órán át sütöm 180 fokos sütőben.

Amíg a piskóta sült, elkészítettem a csokikrémet (ami ugye tejcsokis):
1 zacskó vaníliás pudingpor
fél liter tej
8 kanál cukor
1 evőkanál finomliszt
1 tábla étcsoki
1 tábla tejcsoki
250 gramm Rama margarin

A pudingport a liszttel,a tejjel és a cukorral megfőztem, aztán hozzáadtam az étcsokit és a tejcsokit, hogy el tudjon olvadni.
Amikor teljesen kihűlt, habverővel belekevertem az addigra már puha margarint és legnagyobb fokozaton kihabosítottam.
A krémet betettem a hűtőbe, amíg a piskótát formára vágtam.
Elsőként a piskótát 3 egyenlő részre vágtam, majd a tetejére raktam egy kinyomtatott Hello Kitty képet (csak a fejéről, A4-es nagyságban). A képet körbevágtam, majd mindegyik réteget megkentem vastagon a csokikrémmel (nálam minden réteg ugyanolyan vastag, azaz ugyanakkora a csokiréteg, mint a piskótaréteg) és a csokikrémbe félbevágott, kimagozott meggydarabokat tettem. A végén az egész tortát bevontam a maradék csokikrémmel és hűtőbe tettem 2 órára, hogy kicsit rádermedjen a piskótára a krém.

TIPP: ha valaki még meggyesebb ízhatást akar elérni, akkor a magozott meggy levéből ízlés szerint lehet keveset önteni a csokikrémbe. Én most a kicsi Eszti miatt nem akartam savanyítani a krém csokis ízét.

MÉG EGY TIPP: a lefaragott piskótát apró kockákra szoktam vágni és a maradék csokikrémmel rétegesen egy tálkába rakom, majd aznap este a vacsora után jól behabzsoljuk!:-)

A tortakrém dermedése után a tortát vékonyra kinyújtott hófehér fondanttal borítottam, majd színes marcipánnal díszítettem (sárgával az orrát, feketével a szemeit és a bajszát és pirossal a kis csini masnit a fülén).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...