2012. március 20.

Medvehagymás csicsókasaláta

csicsóka
Ez az étel is anyósomtól és apósomtól származik, akárcsak a hozzávalók. A kertjükben a medvehagyma mellett a csicsóka az a zöldség, ami remekül megterem.
Igaz, elég macerás a pucolása, hiszen a csicsóka sokkal göcsörtösebb, mint a krumpli, ám megéri vele bajlódni. Én nyersen is szeretem rágcsálni, édesebb az íze, mint a krumplié.
A külső héja lehet fehéres, barnás vagy rózsaszín. Nem lehet olyan jól eltartani, mint a krumplit, érdemes szinte azonnal fogyasztani, ugyanis, ha száraz helyen tároljuk, akkor hamar összefonnyad. Ha nedves helyen van, akkor pedig gyorsan penészedik.
A csicsóka kiváló zöldség a fogyókúrázóknak és persze cukorbetegeknek is, mivel a szénhidrát-tartalma nem keményítőben, hanem inulinként van jelen.
Akárcsak a medvehagymát, a csicsókát is nagyon sokféle ételként el lehet készíteni. Gyakorlatilag ugyanolyan ételeket készíthetünk belőle, mint a krumpliból. Csinálhatunk belőle főzeléket, csicsóka-chipset, salátát, csicsókapürét és még sok-sok finomságot.

Én most a csicsóka-saláta receptjét osztom meg veletek.

Hozzávalók:
1 kg csicsóka
1 fej vöröshagyma apróra vágva
3-4 gerezd fokhagyma apróra vágva
1/2 csokor medvehagyma összevágva
4 db csemege uborka apró kockára vágva
10 dkg kockára vágott pirított gomba
2 keményre főtt tojás apró kockára vágva (én tojásaprítóval vágom)
só, bors
mustár
majonéz
tejföl
15 dkg reszelt trappista sajt

A csicsókát héjában megfőzöm, mintha krumpli lenne, majd megpucolom és karikára vágom. (én úgy szeretem, ha nem fő szét teljesen puhára, hanem a közepe kicsit "al dente" marad)
A gombát összevágom és kevés olajon megpirítom.
Az összevágott csicsókához hozzáteszem a vöröshagymát, a fokhagymát, a tojásokat, az uborkát, a medvehagyma nagy részét (a medvehagymából hagyok keveset a végén díszítésre) és a gombát.
Aztán rákanalazok kb 2-3 evőkanál tejfölt , kb 2 evőkanál majonézt és 1 teáskanál mustárt, majd elkezdem óvatosan összekeverni. Ezért is jó, ha nincsen teljesen puhára főzve a csicsóka, mert nem esik szét annyira.
Aztán ízlés szerint sózom, borsozom és ha kell, teszek még hozzá tejfölt, majonézt és mustárt is.

Ha kész, elsimítom a tetejét , bőségesen megszórom reszelt sajttal és vágott medvehagymával díszítem.

TIPP: csicsóka helyett ugyanolyan finom salátát lehet készíteni kiflikrumpliból is.

Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...